Ön-zőségünk

Csakis akkor vagyunk önzők, amikor megpróbálunk ellenőrizni és irányítani másokat. A világ el akarja hitetni velünk, hogy vágyaink követése önzőség. Azért van ez így, mivel a világ rabbá akar tenni minket; ám valójában csak akkor leszünk hasznosak az emberiség számára, ha képessé válunk felismerni és szabaddá tenni igazi önmagunkat. Ez Shakespeare nagy igazsága: Saját magadhoz kell hűnek lenned és ebből következik, ahogyan az éjszaka követi a nappalt, hogy senki máshoz nem leszel hűtlen.

(Dr. Edward Bach)

 

Az egészséges ön-zőség szükséges az egyész-ségünkhöz. Ez nem jelent mást, mint, odafigyelni magunkra, hogy elkerüljük az életünkbe való beavatkozást. Ez ugyanolyan fontos, mint hogy mi se befolyásoljunk másokat. Engedjük embertársainkat, hogy éljék saját életüket, és hogy ezt megválaszthassák maguknak. Mindeközben pedig, legyünk figyelemmel arra, hogy mi, a saját életünkben a saját döntéseinket hozzuk meg, saját elképzeléseinknek és saját vágyainknak megfelelően.

A valódi egészség és boldogság egyszerűen elérhető, mivel az apró dolgokban gyökerezik: megtenni mindazt, amit valóban meg akarunk tenni, azokkal az emberekkel lenni, akikkel igazán szeretünk lenni. Meg kell találnunk a számunkra valóban megfelelő munkát és azzal kell foglalkoznunk. Sokan elfojtják valódi vágyukat és rossz helyre kerülnek életükben: a szülők kívánságára, akik fiukból ügyészt, katonát, üzletembert akarnak nevelni, pedig gyermekük inkább ács szeretne lenni. Vagy egy anya miatt, aki jól akarja kiházasítani a lányát, a világ talán elveszít egy másik Florence Nightingale-t. Ez a fajta kötelességtudat helytelen, és a világ kárára van. Boldogtalanságot okoz és az élet nagy része kárba vész, mielőtt a hibát kijavítanák.

Találjuk meg az életben azt, ami a legjobban érdekel minket, és foglalkozzunk azzal. Legyen ez olyannyira természetes a számunkra, mint a légzés, annyira természetes, mint a méhnek a mézgyűjtés, vagy a fának a régi levelek elhullatása és tavasszal a rügybontás. Tehát, ha te inkább farmer szeretnél lenni, s nem ügyvéd, ha inkább borbély, s nem buszvezető, vagy zöldséges helyett szakács, akkor változtasd meg foglalkozásodat, tedd azt, amit akarsz és boldog leszel. Jól fogod érezni magad, lelkesedéssel végzed a munkád, és jobban dolgozol farmerként, borbélyként, szakácsként, mint ahogyan abban az állásban teljesítettél volna, ami sohasem tartozott hozzád.

Rövid, örömteli kalanddá változtathatjuk ezt az utazást, ha megértjük, hogy csak szabadság adása által szabadulhatunk meg kötelékeinktől; akkor válunk szabaddá, ha meghagyjuk mások szabadságát, hiszen csak saját példánkon keresztül taníthatunk. Akkor válunk magunk is szabaddá, ha minden emberi lénynek, akivel csak kontaktusba kerülünk, meghagyjuk a szabadságát, ha minden egyes teremtményt, s mindent, ami körülvesz minket, szabaddá teszünk. Ha soha, még a legapróbb dologban sem próbálunk meg mások életébe beleavatkozni, azt ellenőrizni vagy uralkodni felette, akkor észre fogjuk venni, hogy a mi életünk is szabad lett az idegen befolyásoktól, mert mindaz, amit megkötünk, minket is megbéklyóz.

(Dr. Edward Bach)