A betegség mint információ

04 okt 2019
0 Comment
A betegség mint információ

Nikola Tesla munkásságához mindig is nagyon vonzódtam, annak ellenére, hogy nem vagyok egy ‘fizikus’ alkat. Éreztem azt a zsenialitást mellyel láthatóvá, megérthetővé tette a világmindenség láthatatlan és megfoghatatlan eszenciáját. Fizikusként, filozófusként egyedülálló gondolkodású és egyben ő volt a valaha élt egyik  legnagyobb feltaláló.  Már az 1800-as évek végén arról beszélt, hogy a jövő nemzedékeinek rezgésekben, frekvenciákban kellene gondolkodni, ha meg akarják találni az univerzum titkait. Nikola Tesla volt aki feltárta azt a tény, hogy az egész világegyetem rezeg és minden egyes részének megvannak a saját, rá jellemző rezgései, ezen belül az emberi szervezetnek, az egyes szerveknek-szervrendszereknek, illetve szöveteknek és sejteknek is. Ma már azt is tudjuk, hogy gondolatainknak és érzelmeinknek.

Személyiségünk nehézségei

23 Júl 2019
0 Comment
Személyiségünk nehézségei

Embertársaink között vannak olyanok akik meglehetősen jól érzik magukat, erősek, egészségesek, mégis nehézségeik vannak. A mindennapok helyzeteiben különböző kellemetlen érzésekkel élnek együtt.   Egyesek úgy érzik, hogy munkájuk teljesítését nehezítik például szorongásaik, aggodalmaik. Vagy vannak, akik túlságosan lelkesek, és folyamatosan lemerítik magukat. Mások félnek a kudarctól, vagy életformaként élik meg a kishitű, önbizalom hiányos személyiségüket. Mások képtelenek meghozni saját döntéseiket, vagy a külvilág befolyásai szerint állandó bizonytalanság érzésével élnek. Vannak akik szeretteikért aggódnak folyamatosan mindennapjaikban. Sokak a legrosszabbtól félnek állandóan, minden ok nélkül. Mások túl aktívak, nyughatatlanok, soha nem találnak békét, ingerlékenyek, ingerültek. Sorolhatnám tovább, de bizonyára így is sokan magukra ismertek a fenti példákban is. Minden ilyesmi, ha nem is.

NŐI LÉLEK TÉR ÚJRA

09 jan 2019
0 Comment
NŐI LÉLEK TÉR ÚJRA

Különleges, egyedülálló lehetőségre hívlak! Országos viszonylatban második alkalommal indul egy olyan Női önsegítő, önfejlesztő, egymást támogató kör, mely a Bach-Virágterápia csodálatos eszmeiségében nyújt lehetőséget Nőiséged megismeréséhez és Női mivoltod kiteljesedéséhez.         Kedves Nőtársam, meleg szívvel várom jelentkezésed ha úgy érzed, hogy: 💧eleged van a sivár, igaz érzelmek nélküli életből 💧eleged van a párkapcsolati sémákból, melyekben senki nem boldog 💧magadra maradtál, mert senki nem érti meg, hogy másképpen szeretnél élni 💧eszköztelen vagy, magabiztosságod, önbizalmad erősítést kíván 💧nem tudod elfogadni női önmagad sem külsőleg, sem belsőleg 💧zűrzavar tombol lelkedben és elmédben: hogyan változtass Vagy már: 💧felismerted mit nem akarsz, és azt keresed, hogyan és merre indulj el 💧tudod milyen.

ELSŐ NŐI LÉLEK TÉR KÖR ÉLMÉNYEI

09 jan 2019
0 Comment
ELSŐ NŐI LÉLEK TÉR KÖR ÉLMÉNYEI

Egy régi álmom valósult meg 2018. január 18-án: elindult útján az első Női Lélek Tér Kör!   Hat csodálatos nővel indult a Kör és már az első alkalommal nagyszerű összhang alakult ki 🔆 A 6 alkalomra hirdetett foglalkozás végül, közkívánatra,  tovább élt és a mai napig megtartjuk a 3 hetes találkozásokat.  Az önsegítő, önfejlesztő, egymást támogató csoport, – mely a Bach-Virágterápia csodálatos eszmeiségében nyújt lehetőséget Nőiségünk megismeréséhez és Női mivoltunk kiteljesedéséhez, – beváltotta a hozzá fűződő reményeimet és bizalmamat. A meghitt, bensőséges, őszinte, támogató térben lehetőség nyílik a problémák, nehézségek megbeszélésére, oldására és elengedésére. Lehetőség a változásra, a fejlődésre, női eszköztárunk bővítésére, hogy azt az életet élhessük amelyre valóban vágyunk 🌟.