A KIVETÍTÉS az emberek érzésvilágában a MEGOLDÁS-t jelenti problémájukra. A FELELŐSSÉG vállalása helyett OKOLUNK, HIBÁZTATUNK…másokat, helyzeteket, körülményeket még akár az időjárást is… FELELŐSség vállalás azt jelenti, hogy nem csak tetteinkért, hanem gondolatainkért, érzelmeinkért is felelősek vagyunk, mert minden ami belőlünk fakad, azzal mi magunk teremtjük a saját Valóságunkat. A mindennapok történéseitől kezdve egészen a nagy élethelyzetekig, úgymond a Sorsunkig. Isten Szabad Akarattal ruházott fel bennünket Embereket, hogy ezáltal gondolatainkért, cselekedeteinkért, döntésinkért megtanuljunk felelősséget vállalni. Minden aktuális Saját Állapot – legyen az körülmény vagy energetikai, testi, érzelmi, mentális állapot – mind az előzőleg megszületett gondolataink következménye. Tehát a KIVETÍTÉS, OKOLÁS valójában kibúvó a felelősség alól, mely a szabad akaratunk által hozott.
Nikola Tesla munkásságához mindig is nagyon vonzódtam, annak ellenére, hogy nem vagyok egy ‘fizikus’ alkat. Éreztem azt a zsenialitást mellyel láthatóvá, megérthetővé tette a világmindenség láthatatlan és megfoghatatlan eszenciáját. Fizikusként, filozófusként egyedülálló gondolkodású és egyben ő volt a valaha élt egyik legnagyobb feltaláló. Már az 1800-as évek végén arról beszélt, hogy a jövő nemzedékeinek rezgésekben, frekvenciákban kellene gondolkodni, ha meg akarják találni az univerzum titkait. Nikola Tesla volt aki feltárta azt a tény, hogy az egész világegyetem rezeg és minden egyes részének megvannak a saját, rá jellemző rezgései, ezen belül az emberi szervezetnek, az egyes szerveknek-szervrendszereknek, illetve szöveteknek és sejteknek is. Ma már azt is tudjuk, hogy gondolatainknak és érzelmeinknek.
Embertársaink között vannak olyanok akik meglehetősen jól érzik magukat, erősek, egészségesek, mégis nehézségeik vannak. A mindennapok helyzeteiben különböző kellemetlen érzésekkel élnek együtt. Egyesek úgy érzik, hogy munkájuk teljesítését nehezítik például szorongásaik, aggodalmaik. Vagy vannak, akik túlságosan lelkesek, és folyamatosan lemerítik magukat. Mások félnek a kudarctól, vagy életformaként élik meg a kishitű, önbizalom hiányos személyiségüket. Mások képtelenek meghozni saját döntéseiket, vagy a külvilág befolyásai szerint állandó bizonytalanság érzésével élnek. Vannak akik szeretteikért aggódnak folyamatosan mindennapjaikban. Sokak a legrosszabbtól félnek állandóan, minden ok nélkül. Mások túl aktívak, nyughatatlanok, soha nem találnak békét, ingerlékenyek, ingerültek. Sorolhatnám tovább, de bizonyára így is sokan magukra ismertek a fenti példákban is. Minden ilyesmi, ha nem is.
Kedves Nőtársam, meleg szívvel várom jelentkezésed ha úgy érzed, hogy: ?eleged van a sivár, igaz érzelmek nélküli életből ?eleged van a párkapcsolati sémákból, melyekben senki nem boldog ?magadra maradtál, mert senki nem érti meg, hogy másképpen szeretnél élni ?eszköztelen vagy, magabiztosságod, önbizalmad erősítést kíván ?nem tudod elfogadni női önmagad sem külsőleg, sem belsőleg ?zűrzavar tombol lelkedben és elmédben: hogyan változtass Vagy már: ?felismerted mit nem akarsz, és azt keresed, hogyan és merre indulj el ?tudod milyen életre vágysz, de még nem tudod hogyan tedd ?elindultál a változás útján és támaszra, megtartó erőre vágysz, ami megkönnyíti, segíti utadat Ez forrás gondolata Női körünknek! Elindulunk.
Az Élet – mint a Természet – mindig az Egyensúlyra törekszik és a maga módján meg is teremti azt. Ahol ‘hiány’ jelentkezik azt feltölti, ahol ‘többlet’ van onnan elvesz. De ez a spontán egyensúly nem minden esetben lesz kellemes, kényelmes vagy elfogadható számodra. Gondolj csak bele: ha mondjuk szeretet hiányod van, azt a legtöbbször nem szeretettel egyensúlyozza ki a az élet. Kiegyenlítheti karrierizmussal, munkamániával, depresszióval, netán valamilyen függőséggel…sorolhatnám tovább… Úgy érzed, nincs beleszólásod, hogy ‘csak úgy’ történnek veled a dolgok. Öntudatlanul, ‘kiszolgáltatottan’ sodródsz bennük és nem érted miért történik mindez veled… Mintha hullámvasúton ülnél…hol fent, hol lent…mikor előre, mikor hátra… Nos, a Bach-virágterápia kapaszkodót nyújt neked, amikor úgy érzed: .