A betegség mint információ

04 okt 2019
0 Comment
A betegség mint információ

Nikola Tesla munkásságához mindig is nagyon vonzódtam, annak ellenére, hogy nem vagyok egy ‘fizikus’ alkat. Éreztem azt a zsenialitást mellyel láthatóvá, megérthetővé tette a világmindenség láthatatlan és megfoghatatlan eszenciáját. Fizikusként, filozófusként egyedülálló gondolkodású és egyben ő volt a valaha élt egyik  legnagyobb feltaláló.  Már az 1800-as évek végén arról beszélt, hogy a jövő nemzedékeinek rezgésekben, frekvenciákban kellene gondolkodni, ha meg akarják találni az univerzum titkait. Nikola Tesla volt aki feltárta azt a tény, hogy az egész világegyetem rezeg és minden egyes részének megvannak a saját, rá jellemző rezgései, ezen belül az emberi szervezetnek, az egyes szerveknek-szervrendszereknek, illetve szöveteknek és sejteknek is. Ma már azt is tudjuk, hogy gondolatainknak és érzelmeinknek.

Személyiségünk nehézségei

23 Júl 2019
0 Comment
Személyiségünk nehézségei

Embertársaink között vannak olyanok akik meglehetősen jól érzik magukat, erősek, egészségesek, mégis nehézségeik vannak. A mindennapok helyzeteiben különböző kellemetlen érzésekkel élnek együtt.   Egyesek úgy érzik, hogy munkájuk teljesítését nehezítik például szorongásaik, aggodalmaik. Vagy vannak, akik túlságosan lelkesek, és folyamatosan lemerítik magukat. Mások félnek a kudarctól, vagy életformaként élik meg a kishitű, önbizalom hiányos személyiségüket. Mások képtelenek meghozni saját döntéseiket, vagy a külvilág befolyásai szerint állandó bizonytalanság érzésével élnek. Vannak akik szeretteikért aggódnak folyamatosan mindennapjaikban. Sokak a legrosszabbtól félnek állandóan, minden ok nélkül. Mások túl aktívak, nyughatatlanok, soha nem találnak békét, ingerlékenyek, ingerültek. Sorolhatnám tovább, de bizonyára így is sokan magukra ismertek a fenti példákban is. Minden ilyesmi, ha nem is.

Fizikai gondok, mint életforma

02 jún 2019
0 Comment
Fizikai gondok, mint életforma

Az embereknek, van egy olyan csoportja, akik a szó szoros értelmében nem betegek, mégis mindig van valamilyen problémájuk, mely nem komoly, de elegendő ahhoz, hogy életüket terhelje. Emberek, akiknek gyakran fáj a fejük, minden évben megfáznak, emésztési zavarokkal, alvási nehézségekkel, menstruációs fájdalmakkal, hangulat ingadozásokkal, feszült, görcsös izomzattal, ízületi fájdalmakkal, különböző gyulladásokkal stb. élnek. Ezek azok az emberek, akik gyakran már beletörődtek abba, hogy fizikai nehézségeiket, úgymond ‘gyengeségeiket’, egész életükön keresztül cipelniük kell. Erre szokták mondani ‘Meg kell tanulni vele élni’ 🙁 Mivel elhiszik, igyekeznek elfogadni a helyzetüket és a nehézségekkel teli napok életformává válnak. Mi történik valójában? Mint tudjuk, a fizikai tünetek a legtöbb (vagy minden) esetben jelzések, melyeket lelkünk küld.

NŐI LÉLEK TÉR ÚJRA

09 jan 2019
0 Comment
NŐI LÉLEK TÉR ÚJRA

Különleges, egyedülálló lehetőségre hívlak! Országos viszonylatban második alkalommal indul egy olyan Női önsegítő, önfejlesztő, egymást támogató kör, mely a Bach-Virágterápia csodálatos eszmeiségében nyújt lehetőséget Nőiséged megismeréséhez és Női mivoltod kiteljesedéséhez.         Kedves Nőtársam, meleg szívvel várom jelentkezésed ha úgy érzed, hogy: 💧eleged van a sivár, igaz érzelmek nélküli életből 💧eleged van a párkapcsolati sémákból, melyekben senki nem boldog 💧magadra maradtál, mert senki nem érti meg, hogy másképpen szeretnél élni 💧eszköztelen vagy, magabiztosságod, önbizalmad erősítést kíván 💧nem tudod elfogadni női önmagad sem külsőleg, sem belsőleg 💧zűrzavar tombol lelkedben és elmédben: hogyan változtass Vagy már: 💧felismerted mit nem akarsz, és azt keresed, hogyan és merre indulj el 💧tudod milyen.

ELSŐ NŐI LÉLEK TÉR KÖR ÉLMÉNYEI

09 jan 2019
0 Comment
ELSŐ NŐI LÉLEK TÉR KÖR ÉLMÉNYEI

Egy régi álmom valósult meg 2018. január 18-án: elindult útján az első Női Lélek Tér Kör!   Hat csodálatos nővel indult a Kör és már az első alkalommal nagyszerű összhang alakult ki 🔆 A 6 alkalomra hirdetett foglalkozás végül, közkívánatra,  tovább élt és a mai napig megtartjuk a 3 hetes találkozásokat.  Az önsegítő, önfejlesztő, egymást támogató csoport, – mely a Bach-Virágterápia csodálatos eszmeiségében nyújt lehetőséget Nőiségünk megismeréséhez és Női mivoltunk kiteljesedéséhez, – beváltotta a hozzá fűződő reményeimet és bizalmamat. A meghitt, bensőséges, őszinte, támogató térben lehetőség nyílik a problémák, nehézségek megbeszélésére, oldására és elengedésére. Lehetőség a változásra, a fejlődésre, női eszköztárunk bővítésére, hogy azt az életet élhessük amelyre valóban vágyunk 🌟.

Fekete Bárányok Köre

08 nov 2018
0 Comment
Fekete Bárányok Köre

Különleges, egyedülálló lehetőségre hívlak! Országos viszonylatban elsőként indul egy olyan önsegítő, önfejlesztő, egymást támogató kör, mely a Bach-Virágterápia csodálatos eszmeiségében nyújt lehetőséget Egyediséged megismeréséhez és Igaz mivoltod kiteljesedéséhez. “Minél szabadabbak vagyunk külső befolyásoktól, más személyiségektől, annál jobb eszközeivé válunk lelkünknek, hogy végezhesse feladatát.” /Dr. Edward Bach/         … mert Fekete Báránynak lenni JÓ! … mert legfőbb feladatunk az, hogy ÖnMAGunk legyünk! … mert ennek a világnak pont arra van szüksége, akik vagyunk! Ha azt érzed, hogy nem tudsz beilleszkedni ebbe a világba az azért van, mert új világot teremteni jöttél!   Ez a hívás neked szól, ha mindezt egyelőre nem hiszed el és nem érzed… Itt vagyunk.

Érzelmi gyógyulás és fejlődés

12 Sze 2018
0 Comment
Érzelmi gyógyulás és fejlődés

A derűs, örömteli lét-állapot eredendő természetünk. Elérhető és valóságos lehet a mindennapjainkban. A jól-lét nem más, mint egyszerűen az az állapot, amikor hallgatva lelkünk szavára Önmagunk lehetünk. Tesszük a dolgunk, és azt az életet éljük, amire hivatottak vagyunk. Belső késztetéseink határozzák meg életünket, az irányt, mely felé haladunk és az eszközeinket, melyek segítségével jobbítjuk önmagunkat és környezetünket. Tudom, hogy az egészség és a gyógyulás kulcsa az  Ön-ismeret. Az a tudás, melynek birtokában teljességünkben élhetjük meg életünket. Harmónia, mely Lelkünk és Személyiségünk között jön létre általa.  Ha ez a kettő nincs összhangban egymással, a belső egyensúlyunk felbomlik és előbb rossz kedélyállapotként, gyengeségként, kibillent érzelmi és lelki egyensúlyként, majd fizikai és pszichés.

Az Autizmus Embersége

21 Már 2018
0 Comment
Az Autizmus Embersége

A Más-ság általában zavarodottságot kelt az emberekben Zavarodott aki MÁS és zavarodottak a környezetében élők. Mi kelti a zavarodottságot? Az Értés -ismeret- és az ebből fakadó Eszköztelenség hiánya. Az általánostól eltérő viselkedés, gondolkodásmód, értelmezésmód bizonytalanságot, szorongást, félelmet, netán ítélkezést vált ki. Ha valaki nem beskatulyázható az  Általánosba, akkor nevet kell adnunk, meg kell nevezzük, fel kell hívjuk a figyelmet a MÁS-ságra… Ezért vannak Fehér Hollók, Fekete Bárányok, Autisták… Valamikor, a természeti népeknél becsben tartották a Külön-leges embereket, felismerték egyedi – Isten ajándékának vélt- képességeiket. Nem érezték ‘nehezen kezelhetőnek’, hanem igyekeztek türelemmel, elfogadással megismerni, megérteni és a közösség számára előnyössé tenni különleges adottságaikat. Bach-virágterápia tanácsadóként találkozom szülőkkel akik  autizmussal élő gyermekeik.

Új párkapcsolati dinamikák

18 jan 2018
0 Comment
Új párkapcsolati dinamikák

    Felelősség vállalás magáért a kapcsolatért? … Amikor egy ember azt választja, hogy kapcsolatban él, abban a pillanatban megjelenik a kapcsolatért és a minden benne lévőért vállalandó felelősség. Minden választásunk magával vonja annak felelősségét. A legszemléletesebb példa erre egy gyermek vállalása. A választásunkkal járó felelősség addig van jelen, amíg a gyermek él… A párkapcsolatért vállalt felelősség is addig van jelen, ameddig a kapcsolat él. Nem lehet csak úgy félre tenni… mert épp nagyon el vagyunk foglalva valami mással… vagy lehet, de akkor az a kapcsolatban maradandó következményekkel jár. A kapcsolat addig él, amíg abban jelen van mindkét fél. Jelen van benne és neki. Ezt jelenti a kapcsolatért vállalt felelősség..

Női Lélek Tér

13 dec 2017
0 Comment
Női Lélek Tér

  Kedves Nőtársam, meleg szívvel várom jelentkezésed ha úgy érzed, hogy: 💧eleged van a sivár, igaz érzelmek nélküli életből 💧eleged van a párkapcsolati sémákból, melyekben senki nem boldog 💧magadra maradtál, mert senki nem érti meg, hogy másképpen szeretnél élni 💧eszköztelen vagy, magabiztosságod, önbizalmad erősítést kíván 💧nem tudod elfogadni női önmagad sem külsőleg, sem belsőleg 💧zűrzavar tombol lelkedben és elmédben: hogyan változtass Vagy már: 💧felismerted mit nem akarsz, és azt keresed, hogyan és merre indulj el 💧tudod milyen életre vágysz, de még nem tudod hogyan tedd 💧elindultál a változás útján és támaszra, megtartó erőre vágysz, ami megkönnyíti, segíti utadat             Ez forrás gondolata Női körünknek! Elindulunk.

Megragadó gondolatok az autizmusról

29 máj 2017
0 Comment
Megragadó gondolatok az autizmusról

“Tíz dolog, amit minden autizmussal élő gyermek szeretné, ha tudnál: Először is és mindenekelőtt – gyerek vagyok.” Nagyon megragadott  ez a mondat. Igen, mindenki elsősorban ember. Legyen az gyermek vagy felnőtt, mindenki egyedülálló személyiség és nem kezelhető ‘csoportként’ vagy ‘esetként’. Ellen Notbohm Ember-séges hozzáállása tökéletesen egybe cseng a Bach-virágterápia szemléletével: a személyiségen keresztül, egyénileg, megközelíteni a segítség nyújtást, gyógyítást. Úgy éreztem, szeretném megosztani az alábbi gondolatokat és ezzel felhívni a figyelmet erre a nagyszerű könyvre. Ellen Notbohm : Tíz dolog, amit minden autizmussal élő gyermek szeretné, ha tudnál című könyvből részlet: Vannak napok, amikor úgy tűnik, az egyetlen, ami kiszámítható benne, az a kiszámíthatatlanság. Az egyetlen jellemzője, ami következetes: a következetlenség. Az egyetlen,.

Könnyed szülés

31 Már 2017
0 Comment
Könnyed szülés

Egy szép napos reggelen, mint a mai, telefoncsengésre ébredtem. Várandós lányom hívott, hogy készüljek, mert megindult a szülés:) A második unokám jelezte, hogy világra kíván jönni:) Az első kisunokám születésénél is én kísértem el, én voltam jelen a szülésnél is. Ez a lányom kívánsága volt és én boldogan teljesítettem. Mivel a Bach-virágok már hosszú évek óta beépültek a család életébe, természetesen akkor is magammal vittem az eszenciákból előre elkészített keveréket, a Rescue (Elsősegély) cseppeket és a Rescue krémet. Az egyéni keverék összeállításakor figyelembe vettem lányom érzelmi adottságait, félelmeit, aggályait. Emellett az ‘elengedés’ megkönnyítésére a Katángkóró és a fizikai-lelki erősítésre az Olajfa eszenciáit tettem még bele. A Rescue cseppek és a Bach-virágeszencia.

Hogyan sikerül a Túlélés helyett az Élést választanod?

02 feb 2017
0 Comment
Hogyan sikerül a Túlélés helyett az Élést választanod?

Az Élet – mint a Természet – mindig az Egyensúlyra törekszik és a maga módján meg is teremti azt. Ahol ‘hiány’ jelentkezik azt feltölti, ahol ‘többlet’ van onnan elvesz. De ez a spontán egyensúly nem minden esetben lesz kellemes, kényelmes vagy elfogadható számodra. Gondolj csak bele: ha mondjuk szeretet hiányod van, azt a legtöbbször nem szeretettel egyensúlyozza ki a az élet. Kiegyenlítheti karrierizmussal, munkamániával, depresszióval, netán valamilyen függőséggel…sorolhatnám tovább… Úgy érzed, nincs beleszólásod, hogy ‘csak úgy’ történnek veled  a dolgok. Öntudatlanul, ‘kiszolgáltatottan’ sodródsz bennük és nem érted miért történik mindez veled… Mintha hullámvasúton ülnél…hol fent, hol lent…mikor előre, mikor hátra… Nos, a Bach-virágterápia kapaszkodót nyújt neked, amikor úgy érzed:  .

Szellemsebész tanfolyam indul

10 nov 2016
0 Comment
Szellemsebész tanfolyam indul

A Pszichotronikusok Baráti Köre szervezésében szellemsebész (pszichotronikus) tanfolyam indul. A tanfolyam keretében megismerkedhettek az ifjú Csontos Vilmos által kidolgozott módszer tanításaival.  A modern köntösbe öltözött ősi magyar gyógyító tudomány teljes mértékben szinkronban van a kvantumfizika tanaival, eredményeivel is. A tanfolyam keretében Dr. Gajdos István József szellemsebész mester, gyógyító tanító segítségével megtanulhatod, hogyan teremts nap mint nap harmóniát a magad és szeretteid életében. A tematika elérhető a Pszichotronikkusok Baráti Köre facebook oldalán. Aki érez magában erőt hogy élére álljon saját élete megváltoztatásának jelentkezzen a tanfolyamra a +36 30/2181-054 telefonszámon. (A tanfolyam csak meghatározott létszámú jelentkező esetén indul.) Szeretettel várunk!

Gyógyító meditáció Kecskeméten

10 nov 2016
0 Comment
Gyógyító meditáció Kecskeméten

A Pszichotronikusok Baráti Köre szervezésében Dr. Gajdos István gyógyító meditációt tart november 19-én, Kecskeméten. A csoportos – kérésre egyéni – gyógyító meditáció keretében lehetőségünk van megismerkedni a pszichotronika (szellemsebészet) gyógyító tudományával, módszerével, hatékonyságával. A gyógyító meditáció keretében helyreállítjuk a Szellem, a Lélek, a Test harmóniáját: azaz többek között sor kerül a csakrák és meridiánok tisztítására, rendezésére az aura tisztítására és helyreállítására élettereink tisztítására és még sok közérzet javító technika alkalmazására A gyógyító meditációt vezeti: Dr. Gajdos István József szellemsebész mester, gyógyító Helyszín: Kecskemét, Kisfaludy utca 2. Bejelentkezés: Nagy Mária szellemsebész mesternél +36 76 545-769, 30/326-6361 A következő gyógyító meditáció 2016. november 19. 09.00 óra. Szeretettel várunk!

„Mindennapi mágiáink” előadássorozat indul

10 nov 2016
0 Comment
„Mindennapi mágiáink” előadássorozat indul

Szeretném felhívni a figyelmeteket kedves barátom és segítő társam, Dr. Gajdos István jövő heti előadására.   A Pszichotronikusok Baráti Köre előadássorozatot  indít „Mindennapi mágiáink” címmel. Az előadássorozat célja, felhívni a figyelmet arra, hogy Mindannyian saját életünk alakítói vagyunk születésünktől elmúlásunkig.  A sok zavar, fájdalom és félreértés abból adódik hogy hiányzik életünk alakításából a TUDATOSSÁG. Ha többe is szeretnél megtudni a témáról  gyerek el az előadásokra. Az előadó: Dr. Gajdos István József, szellemsebész mester és tanár Helyszín: Kecskemét, Kisfaludy utca 2. Első alkalom 2016. november 15. 18. óra Belépő díj: 1200 Ft Szeretettel várunk!

Utcára lökött érzelmek

12 okt 2016
0 Comment
Utcára lökött érzelmek

A legtöbben agresszív, betolakodó, kellemetlen külső erőnek tekintjük a negatív érzelmeket. … Hajlamosak vagyunk felépíteni magunknak egy világot, ahonnan már a kapuból igyekszünk kiszorítani mindent, ami ellentmond a pozitív szemléletnek. Hozzánk csak szmájli, csak nagy életigazság, csak kedveskedés és egyetértés jöhet be. Így váltja fel a sokszínű, gazdag, dinamikus érzelmi bőséget egy a háromdimenziós valóságra erőltetett, idealizáló, elképzelt Facebook-fal. A szmájli, az élet értelmét kinyilatkoztató idézet és a “wow, drágám, csodás ez a profilkép” egysége háromágú szigonnyá változik a kezünkben. Aki kritikát fogalmaz meg, az beszól, aki vitatkozik, az csak frusztrált lehet – és nyilván ez amiatt van, mert nem oké a szexuális élete, különben nem kötözködne -, aki pedig.

A váltott és az éjszakai műszak problémái

31 Júl 2016
0 Comment
A váltott és az éjszakai műszak problémái

A váltott és az éjszakai műszak problémái testi-lelki egészségünk tükrében Az utóbbi időben gyakran kerestek meg olyan problémákkal, melyek a nappali, illetve éjszakai váltott műszak következtében alakultak ki. Manapság egyre  többen dolgoznak ebben a formában, mely alapvetően ellenkezik az emberi szervezet természetes működésével és a természet törvényeivel egyaránt. Gondoltam, írok erről a probléma körről, mert az emberek többségében fel sem merül, hogy egészségi, érzelmi és a legtöbb esetben, családi problémáik hátterében ez az életviteli forma lapul. Mit tehetünk, hogy a biológiai és érzelmi egyensúly helyreálljon? Első sorban váltsunk munkahelyet és változtassunk életvitelünkön. Találjuk meg az Összhangot Önmagunkkal és a Természet rendjével :)) Tudom, – ezt könnyű leírni…és nehéz megvalósítani. – De.

“Mesélj hát a szépségről!”

30 máj 2016
0 Comment
“Mesélj hát a szépségről!”

Szeretném átadni ezeket a gyönyörű, felemelő gondolatokat, melyek Paulo Coelho: Az accrai kézirat című könyvéből találtak rám. Tegye szebbé a heteteket!  

Megjelent a második újságcikk

25 máj 2016
0 Comment
Megjelent a második újságcikk

Megjelent rólam az első újságcikk

27 ápr 2016
0 Comment
Megjelent rólam az első újságcikk

   Bach-virágterápia: érzelmi gyógyítás Éld az életed! Viszont ha nehéz élethelyzetbe kerültél, válaszd a természet gyógyító erejét!   „Az egészség attól függ, hogy harmóniában vagyunk-e lelkünkkel” – mondta dr. Edward Bach angol orvos, aki a XX. század elején kifejlesztette az eredeti Bach-virágterápiát, mely segít az egészség megőrzésében, a nehéz élethelyzetekben, a betegségekből való felgyógyulásban. Az egészséget a szellem, a test és a lélek harmóniája, valamint az egészséges érzelmek jelentik. Ezt a tökéletes harmóniát érhetjük el az eredeti Bach-virágterápiával, mely közel egy évszázada működő emocionális gyógyítás. Az érzelmeket célzó gyengéd, a természet erejét alkalmazó terápia segítségével a testet és lelket egészséges, kiegyensúlyozott állapotba hozza. Minden életkorban ajánlott, az újszülött kortól az.

Méltóságteljes él-elem

25 feb 2016
0 Comment
Méltóságteljes él-elem

Ahogy teltek a téli napok éreztem, hogy a tavasz hamar megérkezik. Fizikumom és érzékeim is ezt jelezték. Ilyenkor megváltozik az ételek iránti ‘érdeklődésem’. A könnyen emészthető, lúgosító, tisztító növényi étkek felé terelődöm. A mai vasárnapi ebéd (ősszel eltett) cukkini főzelékét fogyasztva, eszembe jutott egy nyári reggel, mikor még a hűvösben kimentem meglocsolni a kiskertemet. Emlékszem a harmatra a füvön, a felkelő napra, a rigók énekére, a zöldségnövényeimre akik felfrissülve az éjszaka hűvösétől buzgón növekedtek tovább. Evés közben fenséges érzés töltött el… amilyet akkor kora reggel éreztem. A főzelékemben benne volt minden, a harmat, a napfény, a rigók éneke… Így hát nem csak a gyomrom lakott jól, hanem a lelkem is..

Ön-zőségünk

29 jan 2016
1 Comment
Ön-zőségünk

  Az egészséges ön-zőség szükséges az egyész-ségünkhöz. Ez nem jelent mást, mint, hogy oda kell rá figyelnünk, hogy elkerüljük az életünkbe való beavatkozást. Ez ugyanolyan fontos, mint hogy mi se befolyásoljunk másokat. Engedjük társainkat, hogy éljék saját életüket, és hogy ezt megválaszthassák maguknak. És mindeközben legyünk figyelemmel arra, hogy mi, saját életünkben a saját döntéseinket hozzuk meg, saját elképzeléseinknek és saját vágyainknak megfelelően.

A Magán(y) tudatossága

16 jan 2016
0 Comment
A Magán(y) tudatossága

Január van. A tél legtéliesebb hónapja. A természet teljes elcsendesültségében pihen, ”magába fordul”, regenerálódik. Tökéletes környezetet kínál nekünk, hogy mi, emberek is ugyanezt tegyük. A téli időszak energetikája segít Magunk felé fordulni. Magunkba nézni, Magunkba fordulva Magunk lenni, e történés legjobb értelmében. Mindehhez tudnunk kell, hogy a Magány eme formája nem egyenlő az Együttlét hiányával. Nem a társaság hiánya ez, hanem az az állapot amikor végre szabadon kapcsolatot teremthetünk a lelkünkkel. Meghallhatjuk üzenetét, barangolhatunk érzelmeink világában, vagy megpihenhetünk csendjében, hogy feltöltődjünk. Áldás ez az állapot mindazok számára akik nem félnek tőle. Öröm és feltöltődés azok számára, akik nem ijednek meg a saját társaságuktól és nem akarják magukat mindenáron elfoglalni, hogy eltereljék figyelmüket.

Ki volt Bach doktor?

08 jan 2016
0 Comment
Ki volt Bach doktor?

A weboldal első blog bejegyzését annak az embernek a bemutatására szentelem, aki ezt a csodálatos eszközt elhozta az emberek számára. Az ő létezése, munkássága magával ragadó változásokat hozott a Föld népe számára.